Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1.Egy apró kérdés

2012.02.18

 Minden egy ártatlan kérdéssel kezdődött.. és én még azt hittem, a pokol sokkal rosszabb, mint a mi világunk…

 

 ***

 

Konoha Gakuen Magán Egyetem és Kollégium. Röviden csak KGMEK. Az élet korántsem könnyű itt. Az elvárások nagyok, és ha nincs normális családi háttered már arra is kicsiny az esélyed, hogy meghallgatnak. Olyan 95% az esélyed, hogy végig hallgatnak a maradék 5… hát vegyük úgy, hogy ha be is kerülsz, a szóró évben még repülhetsz.

- Uzumaki?

- Ohh.. Itt vagyok! – emeltem fel a kezemet a magasba mire minden szem rám szegeződött. A hatalmas előadóban szinte lehetetlenség lett volna elbújni. Mégis valamennyire hátrébb dőltem ezzel eltűnve osztálytársaim elől.

- Rendben.. A mai anyagunk Dante: Isteni színjáték.. – mondta a tanár és rögtön a hatalmas elektronikus tábla elé sétált és irkálni kezdett. Unottan figyeltem, ahogy az őszes hajú férfi a kezében tart egy könyvet és hangosan olvasni kezd.

- Még hozzá a Purgatóriumot vesszük ma.. – tovább magyarázott, amire nem is figyeltem. Néhány osztálytársam... osztály? Mióta van nekem olyanom?! Csak csoport társak. Némelyikkel csak ezen az órán találkozom.

- Uzumaki! Maga figyel? – bólintottam egyet, majd megtámaszkodva a padon – amiben csak egyedül ültem – a tenyerembe fektettem az államat.

- „De akkor, én fáradtan, s mindaketten

Bizonytalan néztünk a fensikon szét,

Oly árván, mint utak a rengetegben” áll a Purgatóriumban.. – lassan jegyzetelni kezdtem, ami a táblára volt felvésve. Elhúztam a szám és eldőltem a padon. A sensei tovább mászkált kezében a könyvel. Még több részletet felolvasott, amitől már a hócipőm is tele volt. Megforgattam a szemeimet, és a közelemben ülő rózsaszín hajú lányt kezdtem méregetni. Hosszú lábak, zöld szemek… szinte éreztem, ahogy egy kisebb nyál folyam indul meg a szám szélén.

- Baszki..

- Mondott valamit Uzumaki?

- Semmit sensei!

- A következő rész pedig… - fél óra eltelt és már szinte majdnem aludtam mikor a rózsaszín feltette a kezét.

- Sensei! A pokol részletben.. néhány sorban utalnak az angyalokra. Igaz az, hogy a bukott angyalokat mind a pokolba száműzik? – kérdezte miközben tolla végét a szájába vette és fogaival ráharapott.

- Jó kérdés Sakura-san.. „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.” Erről a mondatról szól a legfontosabb fejezet. – felfigyeltem. Hirtelen azt se tudtam miért érdekel ennyire, amit a tanár mond. Talán azért mert… - a lányra sandítottam – ő kérdezte?

- A bukott angyalok? – sóhajtott egyet a sensei. – Ők csak kitalált lények, a mi világunkban nem léteznek. Van viszont egy legenda, mi szerint az angyalok, kik bűnt követnek el a paradicsomból a pokolba hullanak..

- Milyen bűn? Mit ért ez alatt? – kérdezte egyik fiú társam, akin már látszott, hogy kezdi érdekelni a dolog.

- Bűn..- egy kicsit elhallgatott. - Mint gyilkolás, hazugság, lopás.. és még sorolhatnám. De még egyszer mondom ezek csak kitalációk.. – mikor befejezte a mondatot egyből csengettek. – Akkor ne feledjétek a hétvégén a dolgozatokat, és természetesen hétfőn már a kezembe kérem őket.. – próbálta túl kiabálni az éppen felálló, és egyre hangosabb diákokat.

- Narutooo~! – kiáltott oda egyik barátom, mire mosolyogva álltam fel, majd vállamra kapva kedvenc táskámat elindultam felé. – Yo! Mi a helyzet haver? – vigyorgott rám. Arcán lévő vörös tetoválás szinte fénylett a neon lámpák fényében.

- Semmi se.. Kiba! Elnézünk a könyvtárba? Tényleg meg kéne írni ezt a házdolit. Bukásra állok.. – fújtattam. Kiba csak végig húzta kezét felzselézett haján.

- Benne vagyok.. bár semmi kedvem hozzá.. – sétált el mellettem és kilépett az ajtón.

Lassan andalogtunk a folyosón néha egy-egy ismerősnek köszönve. A hosszú szekrénysorok mellet nem egy kisebb klikk állt. Lányok, fiúk… mind híresek, jól neveltek.. a szüleik gazdagok, és remek osztályzataik vannak. Ezek mellett én.. egy senki vagyok. Híres? Az nem vagyok.. Szülők? Nevelő szülők.. Az igaziak meghaltak egy autóbalesetben, amit én sikeresen túléltem. Azóta is három vágás virít az arcom két oldalán… - kicsit elkomorulva emeltem fel kék íriszeimet a padlóról. – Na és az osztályzataim.. Azokról ne is beszéljünk.. legalább három tantárgyból állok úgy bukásra, hogy még csak javítani sincs esélyem..

- Hova figyelsz? – nevetett fel Kiba, mire felkaptam a fejem. Végre megérkeztünk a könyvtárhoz. Beléptünk a hatalmas ajtón és rögtön egy tágas helységbe sétáltunk be. Hatalmas polcok, hatalmas ablakok, hatalmas asztalok és… kisebb létrák, amik segítséget nyújtanak, hogy elérjünk egy-egy könyvet.

- Jó napot! – köszönt mellettem Kiba, az éppen bent lévő könyvtároshoz. A fiatal vörös hajú nő biccentett egyet.

- Neveket!

- Uzumaki Naruto, és Inuzuka Kiba.

- Máris.. – lehajolt az asztal alá, majd elővett egy dobozt, amiben a lehető legtöbb olvasókártya volt bepréselve. – Inuzuka… megvan.. tessék! – nyújtotta oda Kibának az aprócska kártyát, majd újból visszahajolt a doboz fölé. – U.. Um.. Uk.. Uzumaki..! Meg is van! A könyveket a miket olvastok, és nem akartok kikölcsönözni, rakjátok vissza a helyére!

- Hai-hai! – morogtuk szinte egyszerre és máris eltűntűnk a hatalmas könyvpolcok között. Végig simítottam a poros könyvek gerincén, míg szemeim örülten fogadták az összes könyvcímet, amit találtam.

- Csitt csitt.. Árny és Fény.. Angyalvér.. Angyalcsók.. Hol van az Isteni színjáték?! – csattantam fel mire a járőröző könyvtáros lepisszegett.

- Csöndesebben kérem. Itt valaki tanulni szeretne! – jött oda hozzám, majd lábujjhegyre állva levett egy könyvet a fejem felett lévő polcról. – Íme. Dante: Isteni színjáték.. – mondta miközben a kezeimbe nyomta a könyvet.

- Kö-köszönöm.. – dadogtam majd fordultam egyet és siettem a közeli asztal felé. Hatalmas sóhajjal karöltve huppantam le a kényelmes székbe. Felcsaptam a könyvet, ami pont a pokol résznél nyílt ki. – Remek.. Legalább van miből írn--- - meglöktek hátulról mire egyből felpattantam. - Figyelj már oda! – fordultam hátra és szinte majdnem bűntudat öntött el miközben az előttem térdepelő lányra néztem, aki szorgosan gyűjtögette a földön szétszórt könyveket. Leguggoltam mellé és én is egy-két könyvért nyúltam, amit később odanyújtottam neki.

- Sa-saj- sajnálom! – hajolt meg előttem miközben újra lepotyogott a kezéből néhány könyv. Felnevettem, majd lehajoltam a könyvekért és az asztalomra tettem.

- Ugyan semmi! Ülj csak le! Ne cipekedj tovább.. – mutattam a székre, ami üresen állt mellettem, jelezve, hogy Kiba teljesen felszívódott.

- Ha-hagyd csak.. Ú-úgyis még körül nézek.. – megfogtam a vállait majd elnyomtam a székbe mire ő megilletődötten nézett rám.

- Láttalak ma órán.. Gondolom az Isteni színjátékot keresed.. – aprót bólintott miközben enyhe pír szökött arcára, amitől nagyon édes látványt keltett. Fekete haját puhán a vállára fektette és a könyv fölé hajolt.

- Pokol? Ebből írsz? – már nem dadogott és nem is pirult el. Csak komoly arccal bámulta a könyvet.

- Igen! – bólogattam. – Szerintem ez a legrövidebb.. – vakargattam a tarkómat.

- Hm.. talán igazad van.. Mondd csak.. – felkaptam a fejem, miközben leültem mellé. – Hiszel az angyalokban?