Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3. Újabb találkozás

2012.05.19

 Mondd, hogy igaz és elhiszem… De a gondolataimat megtartanám magamnak, ha lehetne..

 

 ***

 

Mikor már végre kikászálódtam az ágyból, és már vagy fél órája arra vártam, hogy a zuhanyzómban felmelegedjen a víz önkéntelenül is elmosolyodtam. Talán a tegnap ért találkozásom miatt Hinataval… vagy az álmom… amire nagy sajnálatom miatt csak halványan emlékszek. Elhúztam a szám és megunva a vízcseppek monoton kopogását beálltam, a zuhanyrózsa alá, ezzel magamra folyatva az összes vizet. Ahogy a víz végig folyt a testemen, úgy nyugtatta égő bőrömet. Fejemet a falnak döntöttem, aminek köszönhetően az összes víz a hajamra zúdult. A csöngőm hangos sivítása zavarta meg ezt az idilli percet, mire morogva másztam ki a zuhanykabinból. A zaklatómnak valószínűleg a csengőgombra ragadt az ujja, mivel egyhuzamban csak 6-szor nyomta meg összesen.

- MEGYEK MÁÁÁÁÁR! – ordítottam miközben felműtöttem magamra egy boxert, és egy nadrágot, a törölközőt pedig csak a nyakamba akasztva sétáltam ki az ajtóhoz. Lassan kinyitottam, majd hirtelen a földön kötöttem ki.

- Naru cicaaa~! – bújt hozzám egyik legjobb és hát… legperverzebb haverom.

- S-sai! Szállj le rólam! – löktem le magamról mire ő csalódottan felmorrant. – Mit keresel itt kora reggel?

- Kora reggel? Már majdnem dél.. és amúgy is megígérted, hogy lefesthetlek..

- Tényleg.. Az óráidra kell, jól tudom? – álltam fel magammal húzva őt is.

- Igen.. és szerintem nem akarod tudni, hogy milyen, ha a tanárom.. – kicsit megremegett, majd újabb mosolyra húzta ajkait. – Na és cica.. Velem álmodtál? – vonogatta szemöldökét miközben leült a konyhaszékre, mivel időközben sikeresen itt kötöttünk ki.

- Nem és… hányszor mondjam még, hogy ne cicázz?! Nem vagyok játék! – mordultam fel, miközben szó nélkül neki álltam egy kávénak. – Egy cukor és kis tej ugye?

- Jól ismersz.. – bólintott, majd hálásan biccentett egyet felém, mikor elé csúsztattam a poharat. – Na és mikor állhatunk neki?

- Sai. Nagyon fáradt vagyok és.. egyébként is házit kell írnom..

- Maa~ Cicaa.. – sétált elém és végig simított az arcomon. – Hagyd csak! Ha akarod akkor megírom neked!

- Sai! Nem vagyok cica! És ha megpróbálod meg ír--- - hirtelen megcsókolt mire a pólójába markoltam és lehunytam a szemeimet. Hirtelen kipattantak a szemeim és ellöktem magamtól Sait.

- M-mit kép…zelsz?! – leheltem miközben ajkaim elé kaptam a kezem és nem enyhén vörös fejjel meredtem Saira. Ő csak nevetve fekete hajába túrt, míg kezében megforgatott egy ceruzát.

- Kezdhetjük? – megremegtem és egy aprót bólintottam.

 

 ***

 

Már vagy fél órája Sai csak engem bámult miközben rajzolgatott. Állítólag csak vázlatot készített, de az nem tart ennyi ideig. Vagy mégis?

- Cica! Egy kicsit dőlj be! – motyogott Sai, mire furán néztem rá. Az oké, hogy eddig álljak terpeszbe a kezeimet lógassam előre… de most ez mi akar lenni? Végül teljesítettem, amit kért.

- Mondd csak! Miért döntöttél úgy, hogy művészeti suliba mész?

- Hm..

- Szóval miért?

- Mert szeretek rajzolni.. és állítólag tehetséges is vagyok..

- Értem..

- Kész van cica! – nyújtotta felém a képet, mire nem enyhén vörösödött el a fejem.

- MIÉRT VAGYOK EZEN A KÉPEN MEZTELEN?! – csattantam fel és próbáltam nem behúzni egyet az előttem vigyorgó fekete arcába.

- Cicaa~ ez már csak a fantáziám..

- Akkor neked mocskosabb a fantáziád, mint elképzeltem… - fogtam a fejem, és idegesen túrtam szőke tincseim közé. Egy hangos dob és gitárszóló keveréke zavarta meg a kettőnk közt beállt csendet.

- Ahogy látom később kell folytatnunk.. De akkor csakis rád, fogok figyelni! – kacsintott rám és az ajtó felé sétált miközben a fülére tapasztotta az apró mobiltelefont. Néma csend telepedett a szobára. Megfordultam és - már csak isten tudhatja miért – egyből az ágyam mellé léptem. A bevetetlen paplanon még mindig ott pihent „rémálmom” okozója. Végig simítottam a kemény borítón, mire a dallam újra felcsendült.

- Ne már! – vettem fel a könyvet majd a földhöz csaptam, de a dal nem akart abba maradni. – Mi a jó isten ez?! – letérdeltem a könyv mellé és egyből felcsaptam. Szemeim elkerekedtek mikor egy olyan oldalon nyílt ki amiben egy elég mély bevágás volt. A kisebb kocka alakú mélyedésben egy arany lánc pihent, rajta egy iránytű szerű medállal. – Ez meg.. mi? – emeltem fel a nyakláncot, ami tovább zenélt. – Szóval ez… szólt tegnap este… - a zene újra elhalt. Ujjaim között végig futattam az arany láncot, míg szemeim élénken csillogtak. Akár egy kisebb zene doboz is be lehetett építve ebbe az aprócska csodába… Nem bírtam megállni, és rögtön a nyakamba akasztottam. Mosolyogva figyeltem, ahogy a fény megtörik az aranyon és vagy ezerfelé szórja szét sárga színű fényét a szobában. Sajnos nem nézhettem sokáig ezt a csodaszép látványt mivel telefonom, hamar kivert képzeletvilágomból.

- Moshi-moshi?

- Szia! – hallottam egy élénk nevetgélő lány hangot.

- Te vagy az Hinata?! – kérdeztem meglepődve miután beazonosítottam a hangot.

- Igen.. – nevetett tovább. – Elkezdted már a házit?

- Hát még nem…Nem lenne gond, ha átmennék ho-

- Gyere át hozzám! Itt megírjuk ketten..

- Rendben.. De kérlek fejezd be, hogy belevág-

- Nem fogom! Pusziii~

Kinyomta a telefont, mire felsóhajtottam. Ilyen nőszeméllyel is régen találkoztam már. De várjunk csak.. Hova is kéne mennem?! A számát kezdtem keresgélni a telefonba, de azt mintha elnyelte volna a föld.. nem találtam. Hiába futottam át kétszer, háromszor a hívás listát nem találtam semmi jelét annak, hogy az előbb legújabb ismerősömmel beszéltem volna. Halkan felsóhajtottam, majd zsebembe elsüllyesztettem a mobilom. Egyből megágyaztam, és indultam a konyhába egy pohár kávéért.

 

 ***

 

Az utcákat róttam. Cipőm talpa hangosan csattant az aszfalthoz minden egyes lépésemnél. Néha mikor elsétált mellettem egy-egy nő - nem kicsit megbámulva engem – akaratlanul is felmordultam. A nyakamnak néha neki csapódott újonnan szerzett nyakláncom, de ezt tűrve sétáltam tovább. Körül néztem és szemeim egyből elkerekedtek.

- Sehol…senki?! Nyugi.. ez nem egy horror film! – nyugtattam magam, mivel már kezdtem eléggé parázni ezektől a dolgoktól… Amik tegnap óta történtek velem.. Hirtelen felkaptam a fejem, és a közeli sikátor felé fordítottam. Hajamat enyhén megtépázta a szél és a felsőtestemen megfeszülő fehér pólónak sem kegyelmezett. Enyhén felfújta az alját ezzel szabad belátást engedve a hasfalamhoz bárkinek. A sikátorból halk csilingelés jelezte, hogy nem vagyok egyedül. Rögtön megindultam felé. Mintha teljesen megbabonáztak volna. A csilingelés egyre hangosabb volt, és mikor szemeim kellőképpen hozzászoktak a sötéthez a sikátor végében egy árnyalakot láttam, ami lassú léptekkel felém tart. Egyre jobban kirajzolódott előttem porcelán fehérségű bőre és éjfekete haja. Szemei vörösben égtek, csuklóin kisebb láncok csörögtek. Nyakában egy kisebb nyakörvön egy harang pihent.

- Üdvözletem! – hajolt meg kicsit előttem. Szemei átváltottak, és két koromfekete medencébe néztem. – A végzeted vagyok.. – a láncok megcsörrentek, miközben közelebb sétált. – És nem hagylak menekülni… mint legutóbb…