Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


10.fejezet.

2011.11.07

 Lassan már sötétedett mikor megérkeztem. A több emeltes raktárház, mérete ellenére tökéletesen eltűnt a fák között. Bátyám már egy rönkön ült és merevem a talajt bámulta.

- Emlékszem utoljára 11 évesen találkoztunk itt… - mosolyodtam el, és leguggoltam elé. Ő is mosolygott és végig simított az arcomon.

- Nincs sok időm… Pain észre fogja venni, hogy eltűntem. – bólintottam és felálltam, felsegítve őt is. – Jól figyelj! – megfogta a vállam és a szemembe fúrta saját íriszeit. – Meg kell védened azt a fiút!

- De miért? Miért én? – fakadtam ki. – Semmi közöm ehhez az egészhez, csak azt akarom, hogy te haza gyere velem! – hisztiztem tovább.

- Mert fontos… és azért mert a klánban te vagy a legerősebb.. – elpirultam és elfordítottam a fejemet. Hirtelen bokor zörgés, csapkodások és kiáltások hangja csapta szét ezt a pár percre beállt idilli némaságot. Bátyám a legközelebbi fa takarásába lökött, saját maga pedig visszasétált arra a helyre ahol az előbb még én álltam.

- Neji! Mit keresel itt? – bátyám hangja remegett miközben válaszolgatott. Ha jól tudtam beazonosítani két házőrző fogta közre.

- Pain… mit akarsz a húgomtól? – hangja el-elcsuklott, én megremegtem és vártam a választ.

- Hmm…szívesen eljátszadoznék vele…nem rossz csaj… - hangja gúnyosan csengett.

 És ha ledugom a torkodon a kardomat az is tetszeni fog? – morogtam és előbújtam rejtekemből. Bátyám félve pillantott rám, Pain pedig előrébb sétált.

- Kíváncsi voltam, hogy mikor bújsz elő Hinata… - vigyorgott, szürke szemei megvillantak.

- Rohadék…! – kardomhoz kaptam és neki rontottam, kezemben szinte remegett a penge. Pain a földön én pedig a torkának szegeztem a kardot. A bátyám mellett álló vörös hajú lány a vállaim után kapott, de Pain leintette.

- Hagyd… én akarok játszani… - lelökött magáról és felállt miközben lassan leporolta magát. Dühösen tápászkodtam fel a földről és kardomat egyenes Pain felé szegeztem.

- Harcolni akarsz? – kérdezte enyhe morgással hangomban, amin ő jót mosolyogott. Lassan bólintott. Egy kisebb dobótőrt vett elő egyik rejtett zsebéből és felém dobta.

Arcom mellett suhant el, felsértve a bőröm. Felém rohant és egy rúgással kirúgta a lábaimat, egy gyors szaltóval hátrébb kerültem.

- Lassú! – egyből mögöttem termett és egy erős ütést mért a hátamra. Mielőtt még pofára estem volna farkas alakomba váltottam. Megkaptam a bokáját majd éles fogaimmal a kezébe haraptam. Feljajdult és elkapta a kezét. Enyhe vigyor siklott át ajkain. Ő is felöltötte démoni alakját. Egy karcsú gepárd lépkedett előttem lassú léptekkel. Tudtam, hogy a gyorsaságával nem versenyezhetek. A rám vicsorgó gepárd szemei élénken csillogtak. Lassú körtáncot lejtettünk és közben folyamatosan morogtam. Nekem rontott én kitértem előle, de lassú voltam így megkapta a combom. Fájdalmamban felnyüszítettem.

- Yahiko állj le! – kiáltott rá bátyám, de a mellette álló házőrző lefogta majd egy kecses mozdulattal leütötte. Egyedül maradtam, a remény, hogy innen élve kerülök ki egy hajszálon függött. Kicsit közelebb sétáltam miközben rávicsorogtam a gepárdra. Emberi alakomba váltottam, Pain pedig követte a cselekedetemet.

- Tudod, hogy nem győzhetsz ugye? – fölényes mosolyra húzta ajkait. Mélyen a szemembe nézett. Remegés futott végig az egész testemen. Hirtelen leguggoltam és mozdulni sem bírtam. Teljesen ledermedtem. Pain lassan felém sétált. Kihúzta övemből a kardomat. „ Fenébe….! Fenébe....!”- felemelte a fejem és kényszerített rá, hogy a szemeibe nézzek. „ Hát persze! A szemei!” – Pain hátat fordított nekem, ez bőven elég volt arra, hogy valamennyire felegyenesedjek. Lábaim remegtek a terheléstől. Az övemen lógó övtáskába nyúltam. Előkaptam egy kis üvegcsét. Pain pont akkor fordult újra felém mikor az üveg a földön landolt, teljesen szétrobbanva. A felszálló füst elől könnyű szerrel kitértem. A füstfelhő közepéről egy hangos kiáltást lehetett hallani.

- SÓSAV?! – Pain üvöltve rohant ki a füstfelhőből miközben szemeit dörzsölgette.

„Azzal csak még jobban ártasz magadnak…” – zihálva bújtam el a raktárban, majd az egyik lépcső felé futottam. Felérve az első emeletre pár perc alatt egy régi szobában kötöttem ki. Apró szoba, talán egy személy számára megfelelő. A por lepte polcokon egy-egy régi könyv feküdt. Hangos zihálásomat szerintem az egész épületben hallani lehetett. Megindultam előre, de a combomba nyilaló fájdalomtól teljesen összegörnyedtem.

- Fenébe már! – csaptam a földre, ami kicsit behorpadt ütésem helyén.

- Ohh kislány! Merre vagy? – hallottam egy gúnyos férfihangot a földszintről. Bebújtam az egyik szekrénybe. Lassan lélegeztem, kezeimmel szorosan fogtam a szekrény ajtaját. Halk kopogás hallatszódott az egész szobában.

- Merre vaa~gy? – kérdezte lágy hangon. Meg se moccantam és szinte már nem is lélegeztem. A feszültség bennem és a csönd egyre csak nőtt.

- Hé Grell! Gyere már! Már elmenekült! Majd leverjük a bátyján…

- Megyek – megyek! – a férfi, hangos morgással elsétált. Pár percig még bent maradtam. Hangosan nyeltem egyet, majd óvatosan kimásztam a szekrényből, és az ajtóhoz sétáltam. Halkan lenyomtam a kilincset és kiléptem a folyosóra, a padló hangosan nyikorgott lépteim alatt. „Le a lépcsőn és futás…” – futott át az agyamon miközben beleszagoltam a levegőbe. A szaguk már halványodott, bár az általam eldobott sósav „bomba” szaga még mindig érződött. Végre kiértem a szabadba, és már rohantam is az erdő felé. Beértem a fák közé és az egyik mögé bújtam.

- Még mindig lassú! – Pain egy szempillantás alatt előttem termett, és mielőtt arrébb ugorhattam volna, kardjával átdöfte a mellkasom.

- Hogy…az a… - felköhögtem, miközben a kardra emeltem remegő kezeimet. Ő csak gúnyosan elvigyorodott. Testemen végig cikázott a fájdalom hullám, mire térdre rogytam. Az érzékszerveim gyengülni kezdtek, és a remegő vértől ázó kezeimet vizslattam. Pólóm szinte teljesen a felsőtestemre tapadt, és vörösre színeződött a véremtől. Pain egy rántással kihúzta hasamból a pengét majd a lábaim mellé dobta. Négykézlábra ereszkedtem, és előtte térdepeltem hangosan lihegve. Lábával a vállamba rúgott, amitől a mögöttem lévő fának csapódtam.

- Szeretem amikor egy nő szenvedő arccal tekint rám és azt suttogja: „Hagyj életben…” – lehelte fülembe miközben teljesen leguggolt elém. Én fájdalmamban lehunytam a szemeimet. Aztán se kép se hang minden eltűnt körülöttem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

öcsii

(öcsii, 2011.11.07 18:06)

Nagyon jó.*q* Folytit a népnek!!♥

Hé, hiányoztál nekem kicsi mócsing! Tudod te, milyen nehéz a zenés társam nélkül zenélni?! Ha szerdán nem húzod be magad, vagy ha nincs okod miért nem, elverlek. Ennyi a kommentárom, remélem elég lesz kedves Juba-Nagy Ágnes tanárnőnek.:D

Janett

(Janett, 2011.11.07 14:51)

Wááá^^ írtó jórész volt, folytit hamar, hamar!:D

Re: Janett

(Ramen03, 2011.11.07 14:54)

Köszönöm :33 Nem sokára ^^