Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2.fejezet.

2011.09.21

 Orromat romlott étel szaga csapta meg, mire fintorogni kezdtem, és kezeimmel eltakartam szaglószervemet mielőtt még beájulnék.

- Baj van? – nézett rám Konan, elmosolyodva reakciómon.

- Büdös…valószínűleg romlott kaja… - fintorodtam el újból.

- Fantasztikus! Még csak a harmadikon vagyunk de már érzed… - megrázta a fejét majd kisandított az ablakon.

- Esik? – kérdeztem tágra nyílt szemekkel. – Nem akarok elázni! – kiáltottam és beletúrtam hajamba. Kezemet felsértették a benne maradt bogáncs darabok. Felszisszentem, majd meglepődve pillantottam Konanra aki egy fésűt nyomott a kezembe. Hálásan rámosolyogtam majd az ablak elé álltam. Pár perc alatt normális külsőt varázsoltam magamnak, majd kioperáltam azt az egy szál virágos csattot amit még anyám szadizott tincseim közé. Hajam lágyan omlott a szemeim elé, majd egy gyors mozdulattal fülem mögé tűrtem.

- Miért nem fogod össze, mint a rendes lányok? – kérdezte barátnőm, miközben hajammal kezdett játszani.

- Mert nem vagyok rendes lány…démon vagyok, ha elfelejtetted volna. – nyögöm kelletlenül, majd gyorsan fordulok is a lépcső felé. Lábaimat gyorsan kapkodva indultam a pince felé.

- Hé! Mi jutott eszedbe? – kiáltott rám Konan.

- Itt vannak már? – ordítottam a lépcső aljából, majd meg sem várva a választ rohantam tovább. Kis híja volt, hogy nem vettem fel démon alakomat és úgy futottam volna tovább. Útközben nem egy vámpír fiú fordult utánam valószínűleg  vérem illatát érezve. Halkan zihálva léptem be a pince folyosóra, régi barokk stílusú festmények díszítették a falakat. Egy- két növény lézengett a folyosó két oldalán. A folyosó túloldalán már láttam a étkező ajtaját. A gyér megvilágosítás ellenére is kirajzolódtak előttem az ajtóba vésett jelek. „Szeretet, Béke, Gyűlölet és Háború…” – futott át agyamon. Mikor még kisgólya voltam, soha nem értettem a jelentését…De amióta harcban állunk a halandókkal, kezdenek egyre tisztábban látszani. Soha nem kívántam még ennyire, hogy iskolába lehessek, mint a mostani nyári szünet óta. A hatalmas viszálykodás a két „világ” között, megtette a hatását.

- Mi harcban állunk! – harsogta bentről egy mély férfi hang mire rengetegen éljenezni kezdtek. Beleborzongtam a tudatba, hogy a kisgyerekek még nem is érthetik mi történik körülöttük. Mégis már komoly edzéseken és tanórákon vesznek részt. Mikor beléptem az ajtón már csak az oszló tömeget láttam magam előtt. Három barátomat messziről kiszúrtam, odasétáltam hozzájuk. Dohányfüst szállt a levegőbe és édeskés illat párolgott poharaikból.

- Hmmmm…- morogtam majd leültem egy szabad székre. – XK7-es mi? – kérdeztem és át vettem a poharat amit a szőke hajú fiú nyújtott felém. – Köszönöm… - belekortyoltam a vörös löttybe majd oldalra fordulva prüszköltem ki az egészet. - Mi volt ez?!- kiáltottam és krákogni kezdtem.

- Gazella vér…Rendes XK7-esekt már nem gyártanak…és amúgy is mire mennénk vérpótló tablettával? – mosolyodott el a vörös hajú fiú mellettem. Barna szemeiben játékos fény cikázott.

- Hisz bírnod kéne… - morgott a harmadik vámpír is. Ezüst haja teljesen a feje tetejére volt lezselézve.

- Köszi…de csak farkasként viselem el…Hidan, mi volt az évnyitón? – néztem a balomon ülő ezüst hajú fiúra.

- Miért nem engem kérdezel? – kiáltott fel a szöszi, miközben szemeiben tükröződött a pohár tartalmának színe.

- Azért Deidara, mert feledékeny vagy, és nem bízik meg benned senki! – válaszolt a jobbomon ülő vörös. Székét hátra döntve, két lábra állította ülőalkalmatosságát, lábait pedig az asztalon támasztotta meg.

- Sasori ennyire azért ne utálj… - morogta a szőke srác, kék szemeit a poharára emelte.

- Csak, hogy tudd… - Hidan felemelte a poharát, a benne ömlő vér ide-oda kavargott benne. – Csak a szokásos, bejelentették, hogy a 18 év felettiek dohányozhatnak csak stb… - mormogta az orra alatt.

- Akkor nem maradtam le semmi fontosról… - utánoztam Sasori mozdulatát.

- Azonban… - Deidara rám szegezte gyönyörű tekintetét. – Ellettünk tiltva a halandóktól… Mármint a gimisektől…- tette még hozzá. Lepillantotta, az asztalra. Tekintetem elhidegült, szemfogaim rögtön élesedni kezdtek.

- Nem… - morogtam. – Lehetetlen… Vicceltek ugye? – morrantam Sasorira.

- Sajnos nem… - válaszolt Deidara a vörös helyett. A csengő hangja élesen hasított végig az étkezőn. A legtöbb diák megindult az osztálya felé. Három fiú társam is felállt az asztaltól és néma csöndben elindult az ajtó felé. Én dühömben farkas alakomat felvéve rohantam el mellettük.

- Hova mész? – ordított utánam Deidara.

- Biztos hozzá… - morogta Hidan. A többit már nem halottam, csak szélsebesen futottam a halandók kollégiuma felé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.