Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


5.fejezet.

2011.09.24

Ledöbbenve pislogtam húgom után aki már eltűnt a szobájába.

- Mi van?! – kiáltottam fel és becsaptam az ajtót. – Én nem! – dühöngtem tovább. A fiú megilletődve nézett rám.

- Mit bámulsz? – morogtam rá. Ő elmosolyodott.

- Nem láttam még ilyen édes démont! – nézett rám és vakargatni kezdte a tarkóját.

- Mit mondtál? – néztem rá nagy szemekkel.

- Furcsa, mert a szüleim démon vadászok voltak, de soha nem mondták, hogy léteznek kedvesebb és önfeláldozó démonok is… - lesütötte szemeit mire én felszisszentem a kezembe nyilalló fájdalomtól. – Jól vagy? – nézett rám és elém sétált. Kezemre pillantottam és végig simítottam az apró harapás nyomokon. – Mi történt? – felkapta a kezem és végig mérte a sebet. Nadrágja zsebében kezdett kutakodni, majd egy apró ragtapaszt vett elő.

- Ez nem segít…démon harap…

- Igen, démon harapás. Ez jó rá! Mint már mondtam a szüleim démon vadászok voltak. – mosolygott rám majd végig nyalt a sebemen és rátette a tapaszt. Érintésére elkaptam a kézfejem.

- Mit csinálsz?! – pirítottam rá. Teljesen elvörösödve fordítottam neki hátat.

- Csak így ragadt rá… - nyelt egyet és krákogni kezdett. Éreztem rajta, hogy izgul amitől a szívem zakatolni kezdett.

- Öhm…Hogy hívnak? – kérdezte miközben éreztem, hogy eltávolodott tőlem. Ledöbbenve pislogtam párat. Megmentettem az életét és ő is segített rajtam…a kezemre néztem…de még csak a másik nevét sem tudtuk megjegyezni.

- Hinata! – fordultam hátra. Ő már az ágyamon ült és ingét vizsgálgatta. Felemeltem a kezem és mielőtt kérdezhettem volna megszólalt.

- Uzumaki Naruto! – fintorogva bámulta a ruhadarabot. – Kicsit kellemetlenül érzem magam. – a tarkóját kezdte vakargatni.

- Miért? – néztem rá nagy szemekkel és leültem elé.

- Soha nem hittem volna, hogy egy ilyen lány mint te is….lehet démon… - mondta miközben összekulcsolta mellkasa előtt a kezét.

- Hé! Csak azért mert lány vagyok?! – csattantam fel és dühösen meredtem rá. Halkan morogva ültem vissza a helyemre és utánoztam a mozdulatát, mivel megint egy érzékenyebb pontot kezdett bámulni rajtam. Elpirulva felnevetett.

- Nem azért, de amikor Itaval kint cigiztünk, olyan hideg voltál.. – vakargatni kezdte az arcát. Zavarában elfordította a fejét. – Viszont most más vagy… - visszafordult felém. Szemében kíváncsiság csillogott, mire én is mosolyogni kezdtem. Pár pernyi csend telepedett ránk, nekem óráknak tűntek. Ő csendben méregetett engem, mikor melleimhez ért hatalmasat nyelt és szégyenlősen elfordította a fejét.

- Már nem azért… - szólaltam meg mivel láttam rajta, hogy zavarban van. – Nem kéne visszamenned? Ha ez tanóra volt…keresni fognak! – néztem rá miután eldőltem az ágyamon, kezemmel az oldalamba marva.

- Eh?! – felpattant az ágyról. – Igazad van! Bassza meg! – káromkodta el magát, majd felkapva a földön pihenő ingét kirongyolt a szobámból. Én felemelve az ajtóm mellett pihenő kardomat sétáltam utána.

- Te mindenhol így közlekedsz? – kérdeztem miután utolértem.

Bocs! De a tanárok leszedik a fejem, ha nem érek vissza időben… - nézett rám idegesen, kék szemeiben gondterheltség ült.

- Hahh… - hangosat sóhajtottam. – Normális esetben nem tennék ilyet…mert eléggé megalázó… - morogtam halkan. – Pattanj fel!

- Na de mir… - ledöbbenve pillantott rám. Farkas alakomban toporzékoltam előtte és játékosan megcsíptem a bokáját, jelezve, hogy üljön már fel a hátamra. – Értem… - mosolyodott el. – Közönöm!

***

Végig száguldottam az erdőn, az a helyet keresve ahol Narutoval találkoztam. Ő bele markolva a bundámba remegett a hátamon.

- Állj meg! – kiáltott rám, mire befékeztem, ő pedig pofával a földön landolt. – Nem arra gondoltam, hogy ilyen gyorsan! – fordult felém mérgelődve, miközben arcáról törölgette a port. Ha tehettem volna, jó hangosan felröhögtem volna. De mivel farkas alakomban voltam, csak hátamra vetettem magam. „Ez állati!! „ – gondoltam magamban, szemeimből apró könnyek folytak végig a pofámon. Felültem és megvakartam a fülemet.

- Ennyire vicces volt? – sétált elém Naruto és érdeklődve guggolt le elém. Én oldalra döntöttem a fejem. Felemelte a kezét, szinte vágytam rá, hogy hozzám érjen, hogy az apró ujjait a bundámba túrja.

- NARUTO?! MERRE VAGY?! – hallatszott a távolból egy kiáltás mire ő összerezzent és oldalához csapta a kezét. Két ismerős arc bukkant fel a közeli fák takarása mögül.

- Itachi! Sasuke! – Naruto rögtön odarohant hozzájuk. Itachi pedig rám emelte fekete tekintetét.

- Nem te voltál remélem….  Mutatott a szőke srác vállára, mire én vakkantottam egyet.

- Ő mentett meg. – mondta halkan a szőkeség.

- Mondtam, hogy nem minden démon gonosz… Bár azok a házőrzők durvák voltak… - lépett öccse mellé az idősebb Uchiha.

- Házőrző? – kérdezte Sasuke, mire morogni kezdtem, Itachi pedig felsóhajtott.

- Idézett démon. – emberi alakomba váltottam, lábaimhoz csapódott a kardom hüvelye. Halkan morogva sétáltam melléjük. Sasuke és Itachi lesett állal bámultak rám, míg Naruto zavarában vigyorogni kezdett. Hangos kutya ugatást hallottam messziről, mire a két Uchiha összeszedve magát elindult arra amerről jöttek.

- Hinata! – fordult felém a magasabb Uchiha fiú. – Vasárnap 4 óra…

- Értettem! – bólintottam, majd démonalakomba váltva elindultam haza.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.