Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2.fejezet :3

2011.09.17

 2.fejezet: Találkozásom az újonccal …

 

A látogatás a bátyámhoz nem nagy sikerrel járt. Mint kiderült a drága doktor úr nem volt otthon, még éppen dolgozott. Mivel Rent, a sofőrömet elküldtem - abban a tudatban, hogy kedves és szeretett bátyám majd haza visz kocsival – kénytelen voltam hazáig sétálni. Útközben pulóverem kapucniját is a fejemre húztam, és még a napszemüveget is szemeim elé toltam, hogy ne ismerjenek fel. Mellettem kocsik húztak el 100-zal motorosok még többel, de nem érdekelt. Csak bámultam a már ilyenkor is hangosan és látvánnyal hívogató klubokat és fogadókat. Merengésem közepette elcsíptem néhány szót a mellettem elhaladó lányok beszélgetéséből miszerint: „Sasuke új számát hallottátok már? – A Scenariot? Istenem annyira cukiii!” És ehhez hasonlókat. Gondolkodásomból egy elég szélvihar jellegű egyén rántott magával szó szerint a föld felé.

- Hééé nem tudsz vigyázni?! – kiáltok rá, mikor már föl állt és újra rohanni kezdett.

- Bocs haver! Tényleg sajnálom! – kiáltott még hátra kezével intve párat. Nem sokat láttam belőle, de amennyit igen attól ledöbbentem. Hogy lehetnek valakinek ilyen lélegzet elállító kék szemei?! Akár a tenger amibe kényelmesen süppedsz bele, és még az éltető oxigénért sem kell kapkodnod hiszen azok a szemek óvva intenek minden pillanatban, hogy vegyél levegőt! Szintén felpattantam, majd fekete nadrágomról lesöpörtem a port és még inkább igyekeztem otthonom felé.  Fejemből nem tudtam kiverni azt a gyönyörű szempárt, amitől lassan egy újabb szám kezdett megfogalmazódni agyam legeldugottabb sarkában. Mélázásomból a zsebemben zörgő telefonom rángatott ki, mire unottan vettem elő a készüléket és szóltam bele:

- Moshi-Moshi?

- Szia Sasuke! Lenne rám pár perced? – szólalt meg fülem közelében menedzserem édes hangja.

- Persze, mondd csak! – besétáltam a közeli sikátorba és a falnak támaszkodtam, miközben bal karommal a telefontartó jobbomat kulcsoltam át.

- Hát… lenne egy kérésem igazából… - hangján hallatszott, hogy valaminek nagyon örülhetett.

- Hallgatom…

- Emlékszel mondtam, hogy lenne egy új felfedezett… - bólintottam, de rájöttem, hogy ezt nem láthatja így:

- Igen emlékszem, de ez most, hogy jön ide?

- Tudod, a bátyám mindenképpen rám akarta sózni, így szeretném ha te is bejönnél, mivel találkoznod kéne vele… - kicsit váratlanul ért az egész, hiszen Hinata előttem is rengeteg emberrel dolgozott, de most egyszerre két emberrel dolgozni és összeegyeztetni mindent nehéz lesz…nem? – Nah mit mondasz? – szakított ki hangja folyamatos gondolkodásomból.

- Mindjárt megyek! – sóhajtottam.

- Rendben! Akkor gyere az irodámba 30 perc múlva…oké?

- Hai-Hai! – mosolyogva nyomtam ki a hívást majd döbbenten vettem észre, hogy 10 perce egyhuzamban beszélgettünk. Rögtön hívtam Tanakát, hogy küldjön elém egy autót. Kedvenc komornyikom persze rögtön intézkedett és pár perc múlva már meg is állt előttem egy két személyes autó, a bátyámmal a sofőrülésnél.

- Jól hallom fuvar kéne öcsi? Na szállj be ne állj ott! – mosolygott rám Dr. Uchiha Itachi a lehető legjobb sebész a környéken. Fekete haja lazán copfba fogva ült vállán, de mikor beszálltam lágyan meglengette a szél.

- Jah jól jönne… amúgy te nem dolgozol? – néztem rá nagy szemekkel .

- Már vége a műszaknak, aztán a komornyikod szólt rám telefonon, hogy vigyelek Hinatahoz… Szóval mehetünk? – bólintottam, mire ő a gázpedált tövig nyomta. Az üvegen át csak számoltam az autópályán futó rövidebb csíkokat.

- Mindjárt oda érünk! – fordult felém testvérem, enyhén oldalra döntött fejjel. Csak bólintottam egyet, jelezvén, hogy halottam amit mond de az értelmét már nem fogtam fel. A szemeim elé újra meg újra besiklott az a szédítően kék szempár.(seme pár XDD) Aminek fogságába estem. Itachi mellettem idegesen lépett a fékre, mire az autó csikorogva de megállt.

- Mi a fészkes fene folyik itt?! – pillantottam idegesen bátyámra, aki  csak az utat kémlelte. Én is az autóssávra emeltem tekintetem, de nem kellett volna. Sajnos úttorlasz volt, és mint kiderült nem mi vagyunk az utolsók akik, ebbe a kis meglepetésbe csöppentek. Hangos dudaszó csapott végig az egész kocsisoron mire néhány ember idegesen kiáltott ki az ablakon.

- Mi sem tudunk előrébb haladni, szóval told le a kezed arról a kibaszott dudáról!!

- Nem fogunk nagyon előrébb jutni… - nézett rám a doki fekete szemeivel.

- De nekem sietnem kéne… 15 perc múlva már Hinatanal kéne lennem… - csaptam rá dühömben a műszerfalra.

- Hé-hé ne az autómat püföld, hanem szállj ki és indulj meg gyalog. Ha sietsz még talán oda érsz időben…

- És te?

- Én meg várom még vége ennek az egésznek…

- Oké! Akkor kösz az eddigit. – újra fejemre húztam a kapucnit, és természetesen a napszemüvegemet is az orrnyergemre toltam. – Akkor megyek…Majd később még beszélünk! Hali!

- Szia! – becsuktam az ajtót, majd ügyesen cikázva az autók között megindultam a járda sziget felé. Átmásztam a korlátokon, és az immár szemem elé kerülő látványtól tátottam el a szám. Vagy 3 rendőr autó és 2 mentő állta el a fáradt autósok útját. Mellettem álló emberek szintén döbbenten figyelték a fejleményeket.

- Valószínűleg valami baleset történhetett… - suttogta mellettem egy idős asszony. Végig se hallgattam mit mondott az unokájának, miközben eltakarta a pici lány szemét. Futni kezdtem, hogy még időben odaérjek a kijelölt helyhez. Lassítottam az iramon és leálltam, szinte alig kaptam levegőt, és még a térdeimre támaszkodva sem jutottam elég oxigénhez. Forró arcomnak jól esett egy kisebb szellő, mely megmozgatta még a kapucni alatt megbújó ébentincseimet is. Kissé még zihálva kezdtem meg úti célom felé sétálni. Fülemet megcsapta egy ismerős hang, mikor a mellettem lévő bolt kirakata felé fordultam megpillantottam a Haruno lányt, miközben egy igen mélyen dekoltált felsőben adott interjút az egyik legnagyobb reggeli műsorban. Reggel?! Órámra pillantottam ami bizony 11:22 mutatott… vagyis összesen 8 percem van arra, hogy kedvenc menedzseremmel kikiáltott találkozóra oda érjek. Megszaporáztam lépteimet, és gyorslépésben szinte már megint futva irányítottam lábaimat a felé a bizonyos iroda felé.

- Megérkezteem! – kiáltottam be az ajtón, mikor végre beléptem a biztonságot nyújtó négy fal közé.

- Nah végre! – sóhajtott Hinata – Mostanság annyira ügyelsz a pontosságra… - intett, hogy üljek le, mire ő is helyet foglalt. Pár percnyi néma csend telepedett ránk amit csak az én halk zihálásom szakított meg néha-néha. Az asztalán lévő pohárba töltött egy kis vizet majd felém nyújtotta. – Remélem, jól fog esni, ahogy látom kicsit kiszáradtál… - hangjában aggódást fedeztem fel, de arca még mindig kemény maradt.

- Valami gond van? – néztem levendula szemeibe, miután végre lenyeltem a pohár tartalmát. Ő idegesen a falon függő órára mutatott.

- Már 10 perce itt kéne lennie…előtted kellet volna érkeznie… - kicsit elkomorult, majd az asztalon lévő papírhalomban kezdett kutakodni. Egyik papírt a másik után csapta a földre miközben magában morgott. – Nem hiszem el… Neji azt mondta kissé idétlen srác, de nem olyan fajta aki elkésik bárhonnan is…

- Nyugodj meg… - háta mögé sétáltam és vállait kezdtem masszírozni.

- Hahh… már rég vége a munkaidőmnek de rá akartam egy kis időt szakítani…. – kicsit közelebb dőlt kezeimnek. A meghitt pillanatnak az ajtó hangos csapódása vetett véget. A „berobbanó” személy kicsit lihegve, huppant le az elébe kerülő fotelba. Én visszasétáltam eredeti helyemre miközben a szőke üstökkel ellátott srácot figyeltem. Hinata egy gyors mozdulattal felállt.

- Üdvözöllek Hyuuga Hinata vagyok! – kicsit meghajolt majd a felpattanó szőkét kezdte vizslatni.

- Örülök a találkozásnak! Uzumaki Naruto vagyok! – kicsit elmosolyodott, amitől Hinata halványan elpirult. – Elnézést kérek a késésért! Csak dugó volt ezért nem tudtam sietni…

- Rendben! Ő itt Uchiha Sasuke! A helyi zenelista 1.helyzetje…

- Örvendek! – fordult felém a szőke srác, majd leblokkoltam… ezek a szemek…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.