Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3.fejezet

2011.09.17

3.fejezet: Mutasd mit tudsz!

 

Fejemben száz meg száz gondolat kavargott és egyiket sem tudtam a helyére tenni. Hinata és az új fiú élénken és vidáman csevegtek egymással, miközben én csak némán hallgattam a sok feleslegesnek tűnő szót. Leginkább a szőke srác bókjai amik megmaradtak bennem, na meg Hinata aki ezeket egy édes pirulással díjazta.

-         Sasuke...mit gondolsz? – fordult felém a Hyuuga. Egy pillanatig csak értelmetlen fejjel bámultam a levendula szín szemekbe, majd fejemet a vigyorgó szőke felé irányítottam, miközben jobban szemügyre vettem. Immár teljes testközelből. Arcán mindkét oldalt három-három vágás húzódott. Kék szemei élénken csillogtak felém, várva a válaszomat. Mellkasa még mindig szabálytalanul emelkedett, valószínűleg hasonlóan járhatott mint én. Narancssárga fölsője alatt meglapuló izmok gyönyörűen kidolgozottak voltak. Fekete farmere kicsit szakadtan feszült lábaira. Hajának hosszabb tincsei szemébe lógtak, mit ne mondjak egy hajvágás rá férne.

-         Hogy érted, hogy mit gondolok? – néztem vissza menedzseremre újra.

-         Hát mi az első benyomásod? – mosolygott rám, én pedig újra visszanéztem a szőkére.

-         Hn… Először hallani akarom, milyen is….majd utána válaszolok…. – a kék szempár játékosan csillant fel. Hinata pedig felállt.

-         Akkor gyertek… - kisétáltunk az irodából, a folyosó kongott az ürességtől. Csak a takarítónő halk dúdolása szakította félbe ezt az idilli némaságot. Hinata lassú léptei mellett lehetetlen lett volna, nem végig mérni újra meg újra. Az újoncunkra néztem aki idétlen vigyorral az arcán, tarkóra tett kézzel lazán sétálgatott mellettem, még véletlenül sem nézve rám vagy esetleg a leendő menedzserére. Halk kattanással nyílt ki a stúdió ajtaja. Mind a hárman kecses léptekkel szambáztunk be a helységbe.

-         Nos…remélem a demó lemezedet elhoztad! – fordult Hinata a vigyorgó srác felé. – Csak, hogy előtte meg mutatnám mi az a szint amit elvárok…- intett nekem mire bólintottam, idegesen lépkedtem kettőjük mellett. Besétáltam a zártnak titulált szobába, majd miután magamra csuktam az ajtót, a fejhallgatóhoz és az előtte álló mikrofonhoz siettem. Hinata rám mosolygott és elindította első nagy sikerszámomat: Stainless Night-ot, a zene ütemére dobolni kezdtem a combomon, végül pedig énekelni kezdtem ami meghozta a hatását, a kint ülők közül egy édes mosolyt kaptam, na meg egy értetlen pillantást egy bizonyos szőke újonc felől. A befejező soroknál tartottam amikor észre vettem, hogy a kék szempár már egy jó ideje mozdulatlanul is az én szénfekete tekintetemet keresi. Az utolsó ütem is felhangzott amire én is egyet dobbantottam. Kezeimet zsebre vágtam, úgy sétáltam ki a többiekhez.

-         Hát nem semmi… - nézett rám az újdonsült ellenfelem.

-         Akkor…

-         Adom! – mosolyodott el és Hinata kezébe nyomott egy lemezt. Elsétált mellettem miközben megveregette a vállam, bent már helyet is foglalt és vigyorogva emelte füleire a fejhallgatót. Én Hinata vállai fölé magasodtam, várva a fejleményeket. Mikrofonhoz emelte ajkait majd már énekelni is kezdett, a zene csak ezután lépett be. Teljesen leblokkoltam. Kisfiús hangja játszi könnyedséggel simított végig minden egyes porcikámon, akaratom ellenére is lehunytam a szemem, hogy ne láthassam azt az igéző szempárt, miközben próbáltam úgy tenni mintha nem is tetszene. Apró mosolyt küldött felénk, és folytatta a dalt… Hn, ebből a srácból még lehet valami… Amilyen gyorsan kezdődött olyan gyorsan vége is lett… már szinte nem is emlékeztem mit énekelt, de a dallam egész végig a fülemben maradt…

-         Ez lenne… - vigyorgott még mindig.

-         Nekem tetszik! – jelentette be Hinata majd felém fordult. – Szerinted?

-         Hn…- elfordultam, majd elindultam a folyosó felé. – Elmegy…

-         Rendben akkor várlak…. – kezdte Hinata, de én már nem hallottam mit mondhatott a szőkének, mivel lépteim gyorsaságának köszönhetően már az iroda ajtaján léptem be, felkapva telefonomat –amit sikeresen ott felejtettem – indultam is az utca felé. Meglökve a kétszárnyas ajtót, szemem előtt újra a szőke srác jelent meg a járdasziget szélén. Némán sétáltam el mellette, de a hangja megállított.

-         Hé! Sasuke ugye? – visszafordultam és próbáltam hidegnek tűnni. Miközben idétlen vigyorát figyeltem.

-         Mondd…

-         Öhm… Hinata-san mondta, hogy kérjelek meg… - nyelt egyet – szóval, hogy segíts nekem dalszöveget írni. – zavarában tarkóját kezdte vakargatni, mire én hideg pillantásommal egy perc alatt lelohasztottam a kedvét.

-         Hn…Legyen, ha Hinata kérte… - elfordultam. Majd újra megindultam haza, de ismént utánam rohant.

-         Jó de akkor mikor? – még mindig zavarban volt, és próbálta tartani velem a tempót, ami meglehetősen elég jól ment neki. Rá se néztem csak egyre jobban szedtem  a lábaimat hátha valahogy letudom rázni. – Teme! Hé! Lassabban!

-         Hn… - hirtelen befékeztem, mire ő is megállt és próbált normálisan lélegezni.

-         Nah ahhkkor…eh…levegőőt! – szinte majdnem megfulladt.

-         Énekelni tudsz de rendesen levegőt venni nem…hogy mész így koncertekre?

-         Sehogy, ha…- mély levegőt vett és felegyenesedett – nem segítesz nekem dalt írni.

-         Legyen… - egyeztem bele, mivel sejtettem, hogy nem fog leszállni rólam egy hamar.

-         YEPP! – ugrott fel a levegőbe. Majd miután végre visszatért álomföldéről próbáltam értelmesen beszélgetni vele.

-         Hn… Menjünk be ide! – mutattam a kávézóra ami éppen mellettünk jelezte legújabb ajánlatait. Bólintott mire én elindultam, a kávézó elég meghitt volt, kellemes sütemény és friss kávé illat terjengett mindenfele. Nagyot szippantottam a levegőből, hogy még jobban magamba szívjam ezeket az illatokat.

-         Ü-üdvözlöm…Sasu-k-ke –san! A szokásosat? – jött felém egy szemüveges pincérlány, miután helyet foglaltam kísérőmmel az egyik asztalnál.

-         Igen…

-         É-és önnek? – fordult a szőke felé, miközben vörös haja hatalmas lendülettel csapódott vállának.

-         Hm… egy kávé jól esne… igen egy kávét kérek tejjel… - mosolygott a pincérlányra, mire az hajának színét az arcára öltötte.

-         R-rendben! – elmosolyodott és már el is tűnt a közeli pult mögött.

-         Na szóval…- folytattam tíz perc múlva miután belekortyoltam fekete kávémba.

-         Hmm?? – nézett fel a még rendelt süteményiből, és játékos pillantással jelezte, hogy vegyek én is.

-         Nem szeretem az édességeket…- feleltem hidegen és újra bele kortyoltam a fekete löttybe. – Na már most….ha dalszöveget akarsz írni…akkor muszáj lesz átmennem hozzád… - mondtam komolyan.

-         Eh?! – szinte majdnem rám borította az asztalt amikor felpattant. – Azt nem lehet vagyis…úgy értem NEM! – kiáltotta mire én fülemet kezdtem ütögetni ami sikeresen bedugult. A kávézóban lévő többi férfi és nő szinte egy emberként fordultak felénk, a nagy hangzavar miatt.

-         Csöndesebben nem megy? – néztem rá egy fintorral az arcomon. – És egyébként is mi bajod van azzal ha elmegyek hozzád?

-         Csak az, hogy… - egyre vörösebb a feje, majd levág elém egy cetlit és már fizet is. – Holnap egész nap otthon leszek! – kiált hátra és már el is tűnt az ajtó mögött a forgalmas járdaszegélyen.

-         Hn… - kicsit hülyén éreztem magam a helyzetben…egy fiú aki nagyon jól énekel, biztos jó a családi háttere is, de nem mehetek a lakása közelébe vagy mi? Én is fizettem majd lassan távoztam, a forgalmas út mellett haladva egy két kisebb tócsába gázoltam bele. Az ég egyre sötétebb volt és mint kiderült meg is lett az égi áldás. Apró majd egyre nagyobb cseppekben kezdett hullani az eső.

-         Lehet ennél jobb??? – kérdeztem majd zsebre vágott kézzel unottan sétáltam haza, miközben egyre vizesebbek lettek a ruháim.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.